Tizenhárom

Tizenhárom éve is ilyen meleg volt. 

Reggel a kórházban apjával tervezgettük a keresztelőjét, aztán nagy nehezen bejutottam a szülőszobára, ahol órákon át iszonyatos fájdalmakkal kínlódtam, dehát a szülő nőnek ez a dolga, ugye. Aztán Andris úgy döntött, hogy mégsem akar erre a világra jönni, de akkor már nem volt visszaút. De kifele se nagyon. Lement a szívhangja, "csak" 90-re, mondta utóbb az orvos, aki értetlenkedett, és hazudott. Igen, most már le merem így írni, csaknem másfél évtized távlatából. Becsapott minket, hogy magát, magukat mentse. Szerintük a fiunknak rekeszsérve "lehetett". Vagy hiányzott a tüdeje. :O Mi pedig mindezt el is hittük, fel se tűnt, hogy az orvosok feltűnően kerülnek minket, és itthon a könyvtár összes genetikai témájú könyvét kikölcsönöztem, azokat bújtam, hátha választ kapok arra, hogy mi okozta - a nem is létező - rendellenességet. (Andrist a hatodik hónaptól rendszeresen nézték ultrahangon. Látszott volna a rekeszsérv is.)  

A hat hét után végre kikönyörgött boncolási jegyzőkönyv szerint a fiunknak semmi baja nem volt. Három és fél kilós, gyönyörű gyerek volt, akit téraránytalanság miatt (ő nagy volt én meg kicsi) nem tudtam megszülni úgy, ahogy azt kell(ett volna). (Másfél évvel később, Hanna születésénél az orvosom - egy másik - már eleve császármetszésre készült...) Andris Apgarja 6-ról csökkent 2-re, majd az élettel összeegyeztethetetlen mértékűre, és fél óra szenvedés után angyalka lett belőle.

Kiabáltam, hordágyon vittek, mert belém nyomattak valami nyugtatót infúzióban, éjjel fáztam, elájultam, és hallottam az emeleten síró újszülötteket. 

Mire hazajöttem, apja eltüntetett mindent a gyerekszobából. Nem tudom, hogy csinálta. Azt igen, mert elmesélte, hogy napokig Andris egyik rugdalózójával aludt. Azzal, amit a fiára sohasem adhattunk rá. 

A temetésére én állítottam össze a zenéket. Apjával elmentünk a paphoz, a halottasházba, kiválasztottuk a koporsóját, megrendeltük a koszorúinkat.  Esténként a Kis Hercegből olvastunk fel egymásnak. 

Az, hogy velünk lehetnél, a mai napig iszonyatosan fáj. De már nem vagy egyedül odafent, Andris. Pityu papa vigyáz rád, amíg nem megyünk utánatok mi is.

Illés Lajos-Bródy János

Kis Herceg

Megtörtént, hogy Földre szállt
Egyszer egy aranyhajú kisfiú
Egy messzi, távoli csillagon volt az otthona 

Sok mindent megfigyelt
Az úton, amíg a Földre eljutott
Egy elhagyott, szerelmes kis virág volt minden bánata 

Úgy várok rád, kis herceg
Még várok rád, kis herceg
Oly boldogan élhetnénk 

A róka szólt: jól figyelj
A lényeg az sohasem látható
És felelősséggel tartozol, ha számít rád egy hű barát 

A kis herceg búcsúzott
És a kígyóval mindent megbeszélt
Visszavárta őt az elhagyott árva kis virág 

Úgy várok rád, kis herceg
Még várok rád, kis herceg
Oly boldogan élhetnénk