Ma szembesültem vele, hogy mit érezhetnek/gondolhatnak azok, akik Andris sírját látják...
Kint voltam nála délelőtt, vittem neki anyukámtól liliomot, és a nagyszüleimre is. Olyan úton mentem egyik sírtól a másikig, amelyen nem szoktam, és megláttam egy nagyon szép sírkövet, egy fiatal srácét, nem régen készülhetett el.
Húsvéti kosár volt rajta. Csokinyuszikkal. Megborzongtam.
Úgy, ahogy mi már 11 éve hordjuk Andrishoz a pici játékokat, kerámiákat, holott tudnunk kellene, hogy nem örülhet már nekik, ugyanúgy vitték oda ennek a fiúnak a szerettei azt a húsvéti kosarat... Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincsenek többé.
A kerámiákat ellopják, a csokinyuszi elolvad, a mécsesek pedig estéről-estére csonkig égnek.
Nagyon nehéz ezzel együtt élni, tényleg nehéz.
Nem tudom, hiszen nem tudhatom mennyire nehéz, de sejtem, valahol talán értem!
VálaszTörlésSőt! Így, ahogyan múlik az idő és az évek sorakoznak a hátam mögött, egyre világosabb, egyre érthetőbb sok minden.. :(
Ó, szegény fiú szülei.. nehéz ez, nehéz rá értelmes szavakat keresni!
nehéz, nem is lehet...
VálaszTörlésAzt gondolhatják, hogy szegény anya elvesztette a gyermekét. Azt már nem biztos, hogy tudják, hogy Isten végtelen szeretete adott utána három szép élő gyermeket.
VálaszTörlésNem igazán erre gondoltam. :)
Törlés