Pedagógusnap

Bizonyám... :) Ma van.

Először, aki eszembe jutott most, az az általános iskolai tanítóm... Nagyon szerettem. Már nem él sajnos a "Vízi tanító néni". Csak jó emlékeim vannak róla, és nem hiszem, hogy az idő szépítette meg őket... Amíg élek, ott lesz a helye a szívem közepén.

Aztán... Felső tagozatban a történelemtanárom, aki csak egy évig tanított sajnos, és nem azért imádtam, mert egyébként a keresztanyám (nem is azért voltam ötös ötödikben töriből... :D) , hanem mert úgy magyarázott, hogy az ősközösségre a mai napig emlékszem (és nem azért, mert olyan öreg vagyok. :P ).

Ott volt még Márti néni, aki hol "a Czuczor" volt, hol Mártika néni, mikor milyen kedve akadt, de amikor a legrosszabb kedvében volt, akkor is zseniálisan tanított; a humora pedig verhetetlen volt. A mai napig abból élek, amit nyelvtanórákon belénk sulykolt.

Pista bácsi, az énektanár, akinek Kati lánya ugyanolyan, mint ő, és néhány éve az ő női kórusába ugyanúgy szerettem járni, mint Pista bácsi énekkarában szopránosnak lenni és az "Április 4, kedves ünnepünk"-et énekelni. Sajnos az öreg székely is az angyaloknak meséli már az anekdotáit...

Középiskolában Rita "nénit" kedveltem nagyon, aki alig volt idősebb nálunk és elég nehéz volt nénizni; magyart tanított (a férjénél, aki igazi Orvos és Ember, így, nagybetűvel, szültem a 3 gyerekemet, de ez más történet. :) ) Aztán még Ica nénit szerettem, aki ápolástant tanított tankönyv szerint, meg emberséget és empátiát - nem tankönyv szerint. (A középiskolát ánblokk egyébként nagyon nem bírtam, nincs is túl sok jó emlékem róla, és a tanárok zöméről sincs... ^^ )

Jött a főiskola és az egyetem, ahol főleg tudósok tanítottak persze, és nem pedagógusok, de ennek ellenére emberileg is sokat tudtak adni - és elvenni. De ez már annyira nem volt mérvadó, felnőtt fejjel.

Az viszont igen, kik tanítják-nevelik a gyerekeimet. Az oviban mindhárman annak az óvónőnek a csoportjában kezdtek, aki nekem is már óvónénim volt, és aki miatt megszerettem az oviba járást. Kár, hogy csak nagycsoportban csatlakozott hozzánk, előtte ugyanis gyűlöltem az ovit. Megvolt ennek is az oka, de harmincakárhány év távlatából már mindegy. Úgy érzem, a Napsugár csoportban jó helye van/volt/lesz a kis Böczöknek, annak ellenére, hogy Ica óvónéni azóta vezető óvónéni lett és viszonylag ritkán tud már beülni a gyerkőcök közé. :)

Hannának is szerencséje van alsóban, fantasztikusak a tanító nénik, és ezt azért merem leírni, mert tudom, hogy nem olvassák a blogomat. Amilyen csodálattal Magdika a szülői értekezletek némelyikén beszélt a gyerekekről, az bámulatos (még úgy is, hogy általában véve lassúak, figyelmetlenek és nem a legjobb képességűek. :) ). És persze ott van a tűzvirágos Dávid "bácsi", akit nincs gyerek, aki nem imádna, na meg Zsófi "néni" a vadrózsából, akitől olyan sok dicséretet és biztatást kapott az én táncos lábú lánykám.

Egy szó mint száz... Három gyerekünk van, nagyon-nagyon szeretném, ha mindannyian Magdika nénikkel, Zsuzsa nénikkel, Vizi tanító nénikkel, Pista bácsikkal és Mártika nénikkel találkoznának csak a tanulóéveik során...

Kiss Kálmán: Tanítónk

Betűket adott nékünk s számokat, 

s mi úgy éreztük: gazdagok vagyunk. 

Micsoda öröm volt, hogy olvasunk! 

És olvastunk és olvastunk sokat.

Adott, adott ő szép mámorokat. 

Büszkén éreztük: lázas az agyunk, 

minden dologra van pontos szavunk, 

s a legfőbb kincsünk lett a gondolat.

A katedrán állt ő, és csak adott. 

Hogy is feledhetnénk a mosolyát? 

Tőlünk gyakran csak csínytevést kapott, 

bolondokháza lármás iskolát.

Előtte most horgasztott fővel állunk, 

zavartan nézve néhány szál virágunk.