Ármin kis barátjának a nagymamája nemrégiben hirtelen elhunyt. Ármin ismerte, sokszor játszottak is nála. Vártam már a kérdéseit, folyamatosan érkeztek is, pl.: hova viszik, aki meghal, mi lesz a házzal, amiben lakott, stb. Ma újra, ovi utáni beszélgetés:
- M. mamájának ma lesz a temetése.
- Tudom, kisfiam.
Csend...
- Hova temetik, aki meghal?
- A föld alá, koporsóba. - A lehető legkönnyedebben próbálom mondani annak a gyereknek ezt, aki ( a látszat ellenére :) ) a korának megfelelően értelmes, volt egy sosemlátott bátyja, akit következetesen Angyalkának hív és egy időben a legóépítményeit az ő polcára pakolta, mondván, ott biztonságban vannak, akinek éppen hogy sejtései vannak már talán, hogy a halál végleges... Egyébként már feltette ezt a kérdést korábban is párszor, a válasz ugyanez volt, de, mert nem volt "kézzelfogható" közelségben számára az elmúlás, nem is vette igazából komolyan. Most igen. Látom, hogy gondolkodik.
- De anya. Lehet, hogy most hülyeséget fogok mondani, de M. azt mondta, hogy elégetik...
- ... Nem mondott M. hülyeséget, van, akit elégetnek...
- Hogyan? - malomkeréknyire tágul a szeme a dioptriák mögött.
- Beteszik egy kemencébe, ami erre szolgál, és egy marék por marad belőle, azt egy kis dobozkába teszik - édesjóistenem -, és képzeld, van, akinek a hamvait a tengerbe szórják, és van, akiét egy szökőkúttal szórják szét, és ez nagyon szép. - Frászt.
- És akkor belőle hogyan lesz csontváz?
- Akit hamvasztanak, annak a csontját is elégetik, nem lesz csontváza.
Nincs több kérdés.
Engem pedig ráz a hideg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése