2020. augusztus 9., vasárnap

Jaj úgy élvezem én...

   -Lilikeee voltál pisilni?
 - Medencézni akarooook!
 -Nem akarok hazamenniii!
 -Haza akarok menni…!
Visítás és hangingerek mindenfelől, de ez nem különösebben zavar, hisz nekem is vannak gyerekeim. Ezzel és a heringpartival együtt még dicsérném is a környékbeli üdülőtelep nagy, tiszta és komfortos szabadstrandját. A baj azzal van, hogy a strand az ide látogatók hozzáállásától lenne kulturált. De nem az. 
Nagycsalád, papamama, apuanyu és a pörköltön hizlalt gyerekek magukat nem zavartatva, grillezni (!) kezdenek. Szerencsére nem az embertömeg közepén, hanem annak a szélén, a vizesblokk – konkrétan a férfi wc – oldalában. Hatalmas a füst, csendben beborítja a strand ezen felét, előkerülnek a pácolt húsok, a kenyérke, a söröcske. Bőszoknyájú mami 2 kiskutyára vigyáz mellettük (Egyébként „Kutyát a strandra bevinni tilos” – hirdeti a tábla több helyen.) Hangosak, jót mulatnak, majd, amikor mindenki jóllakott, az összes szemetet és maradékot hátrahagyva, feltűnően távoznak.
Kilencévesem hatalmasat lubickol kis barátjával a hűsnek nem mondható habokban. Nagyokat röhögnek egy, a vízfelszínen úszkáló emberi végterméken. A „k.ka”, ahogy ők nevezik, állítólag követi őket. A kisbarát anyukája halált megvető bátorsággal és maréknyi papír zsebkendő segítségével egy műanyag pohárba halássza a végterméket és kidobja. Hamarosan megjelenik az utánpótlás… A fiúk távolabb eveznek.
Láthatóan nem szobatiszta kisgyermekek pelenka nélkül élvezik a strandot, nem baj, a végtermék kiválóan lebomlik – gondolhatják szüleik – a Duna holtágának vizében, beleillik annak flórájába és faunájába. Annak lehetősége, hogy többszáz ember egészségére jelenthet veszélyt a vízben úszkáló bizonyos, úgy tűnik, nem számít. Én csak bízom benne, hogy nem valamelyik jól megtermett felnőttől származott a salakanyag.
Lányom hoz nekem fagyit, mert a strandtáskát a tömeg és az előítéleteim miatt nem merjük ott hagyni. A kezemben levő tölcséres édességet megpillantva a közelben egy fiúcska ordítani kezd, hogy ő márpedig most azonnal fagyit akar. Anyukája szerint menjenek inkább fürödni, meg a fagyinál sokan várnak… De a fiúcska visítva mantrázza a kívánságát. Hátat fordítok neki, ne szenvedjen szegény, amíg én eszem. Azám. A velem szemben levő ritka cserje mellett, nincs másfél méter, egy másik anyuka épp kisfiát pisilteti. Premierplánban nézhetném végig kezemben a fagyival a sikeres mutatványt, de inkább még egyet fordulok… A mosdó 50 méterre sincs, és gyerekvécé is van benne. Nem értem.
Mindeközben a mellettem levő pokrócon valaki cigarettára gyújt.
Haza akarok menni.
Félve kérdezem a kisfiamtól, hogy szabadságom utolsó hetét kihasználva, hova szeretne menni strandolni…? Hát persze, hogy ide. A szabadstrandra, ahol úgy tűnik, mindent szabad. Beleegyezek. Még egyszer. Utoljára.