-Lilikeee voltál pisilni?
- Medencézni akarooook!
-Nem akarok hazamenniii!
-Haza akarok menni…!
Visítás és hangingerek
mindenfelől, de ez nem különösebben zavar, hisz nekem is vannak gyerekeim. Ezzel és a
heringpartival együtt még dicsérném is a környékbeli üdülőtelep nagy, tiszta és
komfortos szabadstrandját. A baj azzal van, hogy a strand az ide látogatók
hozzáállásától lenne kulturált. De nem az.
Nagycsalád, papamama, apuanyu és a pörköltön
hizlalt gyerekek magukat nem zavartatva, grillezni (!) kezdenek. Szerencsére
nem az embertömeg közepén, hanem annak a szélén, a vizesblokk – konkrétan a
férfi wc – oldalában. Hatalmas a füst, csendben beborítja a strand ezen felét, előkerülnek
a pácolt húsok, a kenyérke, a söröcske. Bőszoknyájú mami 2 kiskutyára vigyáz
mellettük (Egyébként „Kutyát a strandra bevinni tilos” – hirdeti a tábla több
helyen.) Hangosak, jót mulatnak, majd, amikor mindenki jóllakott, az összes
szemetet és maradékot hátrahagyva, feltűnően távoznak.
Kilencévesem hatalmasat lubickol
kis barátjával a hűsnek nem mondható habokban. Nagyokat röhögnek egy, a vízfelszínen
úszkáló emberi végterméken. A „k.ka”, ahogy ők nevezik, állítólag követi őket. A
kisbarát anyukája halált megvető bátorsággal és maréknyi papír zsebkendő segítségével
egy műanyag pohárba halássza a végterméket és kidobja. Hamarosan megjelenik az
utánpótlás… A fiúk távolabb eveznek.
Láthatóan nem szobatiszta
kisgyermekek pelenka nélkül élvezik a strandot, nem baj, a végtermék kiválóan
lebomlik – gondolhatják szüleik – a Duna holtágának vizében, beleillik annak flórájába
és faunájába. Annak lehetősége, hogy többszáz ember egészségére jelenthet veszélyt
a vízben úszkáló bizonyos, úgy tűnik, nem számít. Én csak bízom benne, hogy nem
valamelyik jól megtermett felnőttől származott a salakanyag.
Lányom hoz nekem fagyit, mert a
strandtáskát a tömeg és az előítéleteim miatt nem merjük ott hagyni. A kezemben
levő tölcséres édességet megpillantva a közelben egy fiúcska ordítani kezd,
hogy ő márpedig most azonnal fagyit akar. Anyukája szerint menjenek inkább
fürödni, meg a fagyinál sokan várnak… De a fiúcska visítva mantrázza a
kívánságát. Hátat fordítok neki, ne szenvedjen szegény, amíg én eszem. Azám. A
velem szemben levő ritka cserje mellett, nincs másfél méter, egy másik anyuka
épp kisfiát pisilteti. Premierplánban nézhetném végig kezemben a fagyival a
sikeres mutatványt, de inkább még egyet fordulok… A mosdó 50 méterre sincs, és
gyerekvécé is van benne. Nem értem.
Mindeközben a mellettem levő
pokrócon valaki cigarettára gyújt.
Haza akarok menni.
Félve kérdezem a kisfiamtól, hogy szabadságom
utolsó hetét kihasználva, hova szeretne menni strandolni…? Hát persze, hogy ide.
A szabadstrandra, ahol úgy tűnik, mindent szabad. Beleegyezek. Még egyszer.
Utoljára.
2020. augusztus 9., vasárnap
Jaj úgy élvezem én...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)