Sajnálom a gyerekeimet, tulajdonképpen az utóbbi 2 évüket félelemben töltik. A koronavírus, az iskolai hiányzások, a betegek és a kovid-halottak történetei, amik eljutnak hozzájuk is, az elmaradt születésnapi partik, osztálykirándulások, fellépések és versenyek... A hiányzó és a várhatóan vissza sem térő tanárok... A maszk, a maradványtünetek... Na, és Ármin kétheti betegsége és karanténja után erején felül, meglepetésszerűen jól megírt központi felvételije (négyes félévi átlaga, a 230 óra hiányzása mellett... :S ).
És most, hogy lassan a márnemtudomhányadik hullám is csillapodni, a korlátozó intézkedések talán elmaradni látszanak, beüt a háború. Itt a szomszédban.
A támadás első napján nem ejtettek róla szót, de vártam, hogy előkerül a téma, illetve, figyeltem őket, tudtam, hogy agyalnak rajta. -Tényleg akkor a a gáz Ukrajnában? - kérdezte először Hanna. Őt Álmos is elárulta (mindketten betegen itthon voltak), hogy az osztálytársaival a háborúról beszélt telefonon, miközben ebédet készített kettőjüknek. Úgyhogy a péntek délutánt mindenféle kérdések megválaszolásával és rögtönzött történelemórával töltöttem. Hanna citálta a NATO megalakulásának évétől a résztvevő országokig és a szövetség központjáig az összes ismeretanyagot, amit összeszedett, megbeszéltük a negyedik és ötödik cikkelyt, megértette, hogy biztonságban van. Álmos felől is záporoztak a tíz évének megfelelő kérdések, mint, hogy kisebb lesz-e Ukrajna a háború után, folyamatosan szól-e ott a légiriadó, miért mennek a metró aluljárókba az emberek, indulnak-e innen is repülők, és tényleg elfoglalták-e Csernobilt... De mikor neki azt mondtam, hogy ne féljen, itt nem lesz semmi baj, akkor rám szólt, hogy jól van, ezt ne mondjam... A Tiktokon háborús videók jönnek velük szembe, Ármin elmondása szerint már nagyon unja (de azért nézi a híreket, és képben van, de sajnos nem beszél), és megosztotta velem az oldalt, ahol a repülőgépek mozgását lehet követni.
Elmondtam nekik, bármit hallanak majd az iskolában, osztálytársaktól, csak arra figyeljenek, amit a tanárok mondanak, vagy mi itthon. Nehéz lesz... Pont olyan nehéz, mint ebből a vészterhes korszakból ép lélekkel kikeveredniük majd.
