2018. július 11., szerda

Egy gyilkosság margójára

Negyvennégy éves volt, mint én.
Három gyermeke volt, mint nekem.
Szociális munkás volt - mint ahogy én már sosem leszek.
Az élete volt a szakmája - mint ahogy, az utóbbi csaknem egy évben már látom, nekem sosem.
Erején felül, még otthon is dolgozott, szívügye volt, hogy az elesetteken segítsen. Gyermektábort szervezett a napokban, az összes fészbúk-bejegyzése arra utal, mennyire szerette a hivatását.
Ma megölték. Nyakon szúrták, miközben a munkáját végezte, a munkahelyén.
Megszakad a szívem a gyerekeiért, a férjéért, akik ma hiába várták haza. Megszakad a szívem érte, aki talán boldogan, tettre készen ment ma dolgozni - utoljára.
Megszakad a szívem a szociális munkásokért, akiket sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülnek meg, a "köszönöm" az a szó, amit szinte sosem hallanak.
Szégyen és fájdalom. Az ország, a szakma szégyene, fájdalma.
Nem  tudom, a 61 éves ügyfél, aki - a híradások szerint - az inárcsi hivatal folyosóján üvöltözött, hogy neki senki nem segít, majd a családsegítőre támadt és végzetesen megszúrta, felfogta-e, mit tesz?
A szociális munkásokat nem védi semmi, nem kapnak még veszélyességi pótlékot sem. Talán még gázspray-jük sincs. Persze, nem, mintha mindez az életüket megmentené... Olyan keveset keresnek, hogy szégyellem magam, mikor immár újságíróként megkapom a fizetésemet. Pedig én - már - nem teszem kockára az életemet, nem kell attól félnem, hogy egy dühöngő őrült, vagy egy sértett öregember rám tör a munkahelyemen és belém állítja a kést.
Nem volt ez mindig így.
Robbant már mellettem üvegváza, mikor skizofrén ügyfelet látogattunk, vitte már el a kolleganőimet mentő gázmérgezés miatt, mikor segíteni próbáltak valakin, akarták már rám gyújtani a munkahelyemet, elátkozták az egész családomat, kívánták a legrosszabbat a gyerekeimnek, többünket szerették volna elásni a kert végében, volt, akit megköpködtek... Csupán azért, mert nem kapták meg azt a "segítséget", amit elvártak volna, vagy azért, mert elmenekítettük abból a családból a gyerekeket, ami sosem számított családnak.
Cserébe nem kaptunk semmit. Nulla sikerélménnyel dolgoztunk, hadakoztunk ügyfelekkel, hivatalokkal, és csendben őrlődtünk.
Akinek szerencséje van, kilép, akinek nincs, vagy túl nagy benne a hivatástudat, az marad.
De mi lesz ezek után?
Hogyan lehet félelemben élve dolgozni nap, mint nap?
A megölt kolleganőt is bántalmazták korábban verbálisan - gondolom, többször is, hisz ez a szakma "sajátossága". Ő sem hitte, hogy valaha valósággá válik a borzalom.
Ti, lányok, akiket nagyon szerettem, és akiktől októberben mégis elbúcsúztam: nagyon vigyázzatok... Az Isten legyen veletek, ha már más úgy sincs.





9 megjegyzés:

  1. Köszönöm az írásod. Ilyen együttérzésre valóban csak az képes, aki szakmabeli. Én felnőttként, - 12 éve- 3 gyermekes anyaként kerültem a pályára, őszinte elhivatottsággal, de ma már azt mondom, hogy van az a pont, amikor felállok.

    VálaszTörlés
  2. Rettenetes ami történt ! Lesujtó. De ha a cigány nem ember , akkor a magyar sem az ! Bárkiből ki lehet hozni az állatot , akit sarokba szorítanak , és az életéért kűzd . Legyen az mmagyar vagy cigány . Egy kutya . A rendszer , amelyik ilyen áldatlan állapotot eredményez , azt kéne felelősségre vonni .

    VálaszTörlés
  3. A cikkben helytelenül jelent ez meg: A szociális munkásokat nem védi semmi (az utcai szociális munkások és a szenvedélybetegekkel foglalkozók számítanak csak közfeladatot ellátó személynek), nem kapnak még veszélyességi pótlékot sem.
    Minden olyan szociális munkás közfeladatot ellátó személy, aki állami költségvetésű cégnél dolgozik! Én szociális segítőként is közalkalmazott vagyok hajléktalan szállón, ahogy az idős otthonban dolgozó kolléganőim is közfeladatot ellátó személyek, mivel mind-mind közalkalmazottak vagyunk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen,hogy felhívtad rá a figyelmemet, valóban tévedtem. Hamarosan javítson!

      Törlés
  4. Ilyenkor áldom az eszem, hogy szereztem másik diplomát is. Nem vagyok rá büszke, egy hónapig bírtam egyszer egy családsegítőben. Eljöttem. Iszonyat munkahely.

    VálaszTörlés
  5. 😠😠😠😠😭😭😭😭😭😭😠😠😠😠😠

    VálaszTörlés
  6. Ez egy folyamat eredménye. Borzalmas, igazságtalan, megrázó, de várható volt.

    VálaszTörlés
  7. Mint laikus de koromnál és tapasztalatomnál fogva tudom hogy embereket nehéz úgy megítélni hogy nem ismerem őket . Azt is tudom hogy bármilyen jó szándék is vezet hogy segítsek mégsem tudok segíteni ! Ennek nagyon sok oka van és szerintem nem elítélni azt az embert aki végső elkeseredésében szőrnyű dolgot tesz hanem korábban észrevenni azt a veszélyt amit ez a társadalmi gazdaságpolitikai helyzet kialakít . Sajnos !!! Nem támogatom az ilyen meggondolatlan embert , embereket . De tudatlanságukat sem értem . ! ? . Korábban ez az ember hatalommal bírt ettől meg lett fosztva ez az amit nem tudott feldolgozni . Miért ? Csak azért mert leélt egy életet úgy hogy nem tanult semmit és megvolt "mindene?" ! /egoista / ! Ezt az embert nem tudják úgy megbüntetni hogy elismerje súlyos tettét sőt még igazságtalanabbnak tartja azt az igazságtalanságot amit vele szembe elkövettek . Ami borzasztó az amit elkövetett egy olyan emberrel aki nem tudott neki segíteni a legjobb szándéka ellenére sem . Őszinte részvétem a családnak .

    VálaszTörlés