Tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Sose egyszerű, amikor beülünk a nagy fehér autóba, és elmegyünk a Gyerekért, hogy elvigyük őt az otthonából egy számára idegen helyre, vagy azért, mert ő nem viselkedett megfelelően, vagy azért, mert a szülei, vagy azért, mert mindkettő...
A Nagymama, aki közel a nyolcvanhoz már öt éve nevelte unokáját, a Kislányt, hosszas vívódás után úgy döntött, nem bírja tovább. A Kislány most iskolás lesz, nem tudja elkísérni, nem képes tanulni vele, beteges lett, ereje elfogyott. Műtét előtt áll. Megírta hát levelét a Hivatalnak, intézkedjenek, amíg nem késő, vigyék a Kislányt jó helyre, ahol szeretik, törődnek vele, és olyan szépen nevelik, mint tette ő.
Ismertem a mosolygós, zöld szemű pici lányt, többször találkoztam vele, mikor az őt befogadó Nagymamánál jártam. Mikor odaértünk a takaros falusi ház elé, jött is ki elénk a legszebb nyári ruhájában, kis kalappal a fején. Mosolygott, mint mindig, de zöld szeme tele volt könnyel. Tudta, hogy itt kell hagynia a házat, a Nagymamát, a szomszédokat, a barátait.
- Tegnap még utoljára játszott velük - mondta a Nagymama, majd mutatta a számtalan dobozt, amibe rendszerezte a Kislány téli és nyári ruháit, cipőit, kedvenc játékait. Megvette neki az iskolatáskát is már. Még jó, hogy olyan nagy ez a fehér autó, belefért minden... Befért a Nagymama is, aki eljöhetett velünk, hogy megbizonyosodjon arról, jó helyre kerül a kisunokája.
Elindultunk. Láttam a tükörből, ahogy a Kislány búcsúzik. Integetett a szomszédoknak, a házaknak, az utcának... Végig szipogott az úton. Nagymamája is mellette.
Megilletődötten szálltak ki a célnál és csodálkoztak rá a nagy házra, ahol a Kislány számára kijelölt nevelőszülő élt.
- Itt fogsz lakni, kisunokám...
Szeretettel fogadták. Együtt hordtuk be a csomagjait. A Kislány zokogva szorította magához a kis játék szintetizátorát, ami valami bolond dallamot kezdett közben játszani.
- Ilyennel még nem találkoztam - suttogta a szakember, aki a nevelőszülővel együtt várt ránk - A gyerekek rendszerint egy szál ruhában érkeznek...
A nagymama pedig megvette az ünneplő öltözetet is, vállfára akasztotta, úgy csomagolta el. Eltette a Kislány szeretett ovis takaróját is, és egy köteg fényképet...
El sem merem gondolni, mi játszódott le a kis nyolcéves lelkében, többet megélt már, mint sok felnőtt, és most elszakadt attól az embertől, aki a legjobban szerette. Nem azért, mert rossz volt, nem azért, mert bántották. Lehet, hogy haragudott is a mamájára kicsit, de az is biztos: megértette, hogy eljárt a Nagymama felett az idő. Százszor, ezerszer átbeszélték ezt már otthon, kettesben, a kalács és a kakaó mellett, amit a Kislány annyira szeretett.
Kapsz majd itt is kakaót, kalácsot. Szeretni fognak, és te is szereted majd őket. Tanulnak veled, mesét olvasnak, elindítanak az életbe, és látogathatod a nagymamádat is, amíg csak lehet.
Nőjj nagyra, kicsi lány.
