2014. április 25., péntek

Gálaműsor, csapó egy

Ma van a nagy nap, a Tűzvirág learatja egy éves kemény és megfeszített munkája gyümölcsét. :D (Hű, de költői voltam... De tényleg, amennyit ezek a fiatalok, és köztük az egészen picik dolgoztak, főleg az utóbbi 2 hónap főpróbái alatt a műsorukon, tiszteletreméltó és példaértékű, ezt nem győztem eddig se hangsúlyozni, és ez után is ezt fogom tenni.)
Ma hétkor lesz az első gálaműsor, amire valamennyi jegy elkelt, még a pótszékekre is, még a csilláron is ülni fognak, és a többi.
Nagyon izgulok én is, de irtóra vigyázok, hogy ez Hannára ne ragadjon át. Tegnap este 6 után értünk haza az utolsó főpróbáról, ahol mindenki meg volt már őrülve. Mára kikértem az iskolából, az osztályfőnöke azt mondta, az csak természetes, hogy itthon tartom. Jól is tettem, ugyanis több, mint 1 órát aludt délelőtt, pedig ő napközben szinte sosem alszik.
Most megyek vasalni.
Azért pedig, hogy mostanában minden posztom a Tűzvirág gálaműsoráról szól majd, én kérek elnézést. :D 
Ezt a montázst még a tavalyi gálaműsorról csináltam.

http://youtu.be/Bk6rKwWP04Q

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése