2014. november 29., szombat

Kire ütöttek...

Minden novemberben megrendezi a gyerekek sulija a "Kire ütött ez a gyerek?" című monstre műsort, ahol minden osztály, minden gyerek fellép. Évek óta ott vagyok én is, kezdetben "dolgoztam" ezzel, aztán Hanna miatt, és már Ármin is iskolába jár. A pénteki 3 órás program nagyon tetszett, jobban, mint eddig bármelyik, és nem azért, mert 2 gyerekem szerepelt benne, hanem, mert minden osztály odatette magát, látszott a rengeteg munka, amivel felkészültek, hatalmas hangulatot teremtettek, ráadásul interaktívvá tették az egészet, hisz a közönséget is sok esetben bevonták a produkciókba. Az első- és második osztályosok az első sorokban szinte tomboltak: énekeltek, bekiabáltak, mikor mire nyílt lehetőség, piros pofival, őszinte lelkesedéssel "drukkolták" végig az egész estét.

Nekem pedig külön öröm volt ott ülni, hisz az én Árminom, aki eddig csigaházban élt, az oviban 6 évesen mert először színpadra állni és megszólalni, most verselt, énekelt, boldog volt. (Egyébként is 180 fokos fordulatot vett, mióta iskolás, de erről később.)
Hannának pedig az élete a tánc, imádta, amit előadtak az osztállyal, megnyitva a rendezvényt, és ők is zárták, a Holle anyóval, amelyben Hanna játszotta az aranykaput. XD 


Az első osztály vásári műsora.

 

Polgári tánc.



Holle anyó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése