2015. január 8., csütörtök

Jajamatek...

Hannáék minden matekóra elején "buksis-feladatot" csinálnak, ami azt jelenti, hogy tanító néni diktál 20 osztásszorzáskivonásösszeadást, amit fejben pillanatok alatt el kell végezni, eredményt leírni, minden hiba egy jegyet von le, tehát 4 hiba felett egyes. Tíz ilyen kis jegyből lesz egy nagy. Hanna teljesítménye "fantasztikusan" alakul, mert az ötöstől az egyesig minden megtalálható a repertoárban, de a nagy jegy általában 3-as lesz. Amitől a hajam égnek áll. 
A probléma: a lányzó lassú, de tényleg. Tudom, és valahol nem is bánom. (És szórakozott, és álmodozó, amolyan királylány-típus, Magdi néni, a másik tanító nénije szerint "művészlélek" :P ) Másik gond: a buksis feladatok alatt stresszel (ő maga mondta, hogy előtte fáj a gyomra mindig), és stresszhelyzetben leblokkol. Én is ilyen voltam világ életemben - ez viszont rossz hír, mert nagyon sok mindent meghatároz.
Na, és persze nem egy fejszámolózseni, ez tény. Itthon gyakoroltunk korábban, mindig tudta a jó választ. De azért, mert szerinte nem diktáltam elég gyorsan, és gondolom azért is, mert nem izgult előtte.
Kedden megint hármast hozott matekból. Megint fejszámolásra. De ami miatt most már nem nyúzom, és nem szidom meg, az a következő:
Így fest az ellenőrzője matematika tantárgyból jelenleg (félévi lezárás előtt egy héttel):

Órai munka 4 (nem jelentkezett eleget)
Fejszámolás: 4
FELMÉRŐ: 5
TÉMAZÁRÓ: 5
Fejszámolás 3
Fejszámolás 3
FELMÉRŐ: 5
Fejszámolás: 3.

Szóval, ez valami remek. :/ :)



4 megjegyzés:

  1. MIért erőltetik a "fejszámolást"... a gyerek nem azért nem tud mert buta, hanem, mert stresszeli a szitu...

    VálaszTörlés
  2. Biztosan írtad, de hányadikos a gyermeked?
    Eléggé stresszesnek tűnik az iskola, nekem elolvasni is elég volt a rendet... talán azért, mert magamból indulok ki, én is mindig az álmodozós fajta voltam, meg a visszahúzódós, nem helyeztem magam előtérbe sosem... Aztán mégis ember lett belőlem...
    A fejszámolást gyakorolni kell, oké, de - nem vagyok kompetens az ügyben - ez így ebben a formában nagyon frusztráló (még olvasni is).
    Miért kell ezt a részét erőltetni?

    VálaszTörlés
  3. Bakker, azért a Tanárnő is lehetne kompromisszum készebb. Nem minden gyerek egyforma, nem is lehet az, és ha az észbeli képességei amúgy jók ( a jegyei alapján is) akkor mi a francnak erőlteti ezt a bugyuta fejszámolósdit? Komolyan kinyílik a képzeletbeli bicskám!

    VálaszTörlés
  4. Negyedikes. De tényleg nem gáz ez annyira, nem hibáztatok én senkit, csak mérgelődök, hogy ennyire lerontja a jegyét. Egyébként, elkezdtek négyjegyű számot írásban osztani - aki nem tud fejszámolni, annak lőttek. :) Hannának szerencsére csak a reakcióidejével van baj. (Nekem úgy tűnik.)

    VálaszTörlés