A napjaink, jelentem, lassú, de folyamatos javulásban teltek. F. még mindig nagyon sokat alszik (értem ez alatt, hogy délután is alszik pedig ez az én reszortom békeidőben), én is alszom, de ez tőlem megszokott, főleg úgy, hogy éjfélig olvasok.
F. fejlődési stádiuma az egyheti masszív ágybanfekvést követően:
A kapusok gyöngye
A fejemben az a furcsa búraszerű érzés még megvan, de az is tűnni látszik, a szaglásom a nulláról a 0,1-es szintre lépett, de messze még a száz százalék. Ennyi baj legyen. Tegnap még izomlázat kaptam a főzéstől, ma már röhögve összegyúrtam és megsütöttem 2 nagy tepsi pizzát. El is fogyott, úgyhogy hamarosan nekiállok a tejbegríznek.
Aggódtunk a gyerekekért, mert elkülönülni nálunk képtelenség, hiába van a felső szinten még egy családnak megfelelő hely, nincs még teljesen kész. Úgyhogy egymás hegyén-hátán ontottuk apjával a vírusokat, a gyerekek vagy megúszták tünet nélkül, vagy csoda történt és tényleg nem kapták el ezt a nyavalyát. A fiúk gyakran panaszkodtak fejfájásra, de korábban is szoktak sajnos. Nyomatják az online oktatást, már Álmosnak is van online órája. A matek volt az első, annyira izgult, hogy alig aludt, aztán az apjának kellett odaraknia őt a székre, mert nem akart a kamera elé ülni. Onnantól aztán semmi probléma nem volt, a mai irodalom órát alig várta (végigvigyorogta, kielemezte a monitor összes pontját és az összes osztálytársat, hogy a Kinizsiből mennyit jegyzett meg, azt nem tudom), és a holnapi matek elé is várakozással tekint.
Szinkronban nyomják (Ármin egy harmadik gépen, már nem fért ide)
Hannám táncpróbái is online zajlanak. Minden pénteken és csütörtökön este hattól nyolcig "jön a Tűzvirág a nappalinkba", esetenként szombat délelőtt is. Ma a madocsait hallgatja még a nyúl is a szuterénben. (Én egyébként imádom, sutyiban legalább látom, ahogy táncol). Hiányzik nekik a személyes kapcsolat, a közönség, a taps, az elismerés, nehéz így... De majdcsak vége lesz már ennek a szörnyűségnek. Bár én személy szerint nagyon nem látom a végét. Aggódok a gyerekekért, a tesómékért, anyukámért, akinek a koronavírus ellen Pfizer vakcinát kellene kapnia; majdnem beoltották az Astra Zenecával, de kiderült, ő azt a betegsége miatt nem kaphatja. Helyette mást oltottak be vele, ő viszont még azóta (2 hete) sem került sorra. Aggódok a munkatársaimért is.
Etuskám közben hazament anyukájával a kórházból, most szokják egymást, küldik a képeket, videókat, imádnivaló kis família. Azon a számítógépen, amiről korábban írtam, hogy ledobta a láncot, újratelepítettem a windowst, hát tiszta büszke vagyok magamra, bár Ármin szerint nem fut rajta minden játék úgy, ahogy kellene... Hát minden nem lehet tökéletes. :D
Ja, és még egy. Összetörtem kb. 2 hónapja az autónkat (amit azóta Christine-nek hívok, Stephen King után szabadon; megvan? :D ), a karosszériás egy zseniális fazon, megcsinálta, és el is hozta nekünk Szekszárdról. Délelőtt már itt volt vele, de észre se vettük, délután hívta Ferit, hogy itt áll a Daewoo a ház előtt... Volt öröm és boldogság, az autó szebb lett, mint új korában. Íme:
Ilyen volt...
... és ilyen lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése